20 örökbecsű idézet Albert Einsteintől

A tudós, akinek a legjobb haja volt a huszadik században. Az én fizikai alapműveltségem kimerül ebben a témakörben, úgyhogy ha van köztetek még olyan, aki egy kicsit jobban meg szeretné ismerni az Évszázad Emberének is megválasztott (1999, Time Magazin) tudóst, nézzük meg aranyköpéseit.

Önmagáról

1. “Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.”

2. “Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével.”

3. “Hogy megbüntessen a szaktekintélyek megvetéséért, a Sors belőlem is egy szaktekintélyt csinált.”

alb1

Találmány magyarázat

4. “Nézzék, a távíró nem más, mint egy nagyon-nagyon hosszú macska. Meghúzzák a farkát New Yorkban és a feje Los Angelesben nyivákol. Értik ezt? Namármost, a rádió pontosan ugyanígy működik: itt beküldik a jelet, ott pedig megkapják. Az egyetlen különbség, hogy itt nincsen macska.”

A relativitáselméletről

5. “Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Na, ez a relativitás.”

6. “Mióta a matematikusok megtámadták a relativitáselméletet, azóta én magam sem értem.”

Életvezetési tanácsok

7. “Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”

8. “Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.”

9. “Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”

alb2

Karrier tipp

10. “Ha az életben elérhető sikert A-nak vesszük, akkor A=X+Y+Z. X a munka, Y a játék, Z pedig, hogy befogod a szád.”

Társadalomról

11. “Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel.”

12. “Mindenki tisztában van azzal a súlyos és fenyegető helyzettel, amiben az emberi társadalom van, de csak néhányan cselekednek helyesen.”

13. “A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.”

Tudományról, irányzatokról

14. “Ne bánkódj, ha gondjaid vannak a matematikával, biztosíthatlak, az enyémek sokkal nagyobbak!”

15. “A tudomány csodálatos dolog, amíg nem abból kell megélned.”

16. “A nukleáris láncreakció felfedezése semmivel sem kell, hogy közelebb vigye az emberiséget a pusztuláshoz, mint a gyufa feltalálása.” 

17. “A tudomány legalapvetőbb gondolatai alapvetően egyszerűek, és szabályként bárki számára érthető nyelven megfogalmazhatóak.”

18. “A horoszkóp egy olyan jóslat, melyet sorsunk kisebb-nagyobb eltérésekkel egyébként is bevált egyszer.”

Üzenete

19. “Kedves Utókor, ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) – no, akkor vigyen el benneteket az ördög. Ezzel a jókívánsággal maradok (maradtam) tisztelettel: Albert Einstein” – Egy időkapszulában elhelyezett levél 1936-ból.

Közönyről

20. “A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik.”

alb3

 

forrás: monsooninfo.blog.hu