Szülni ment be, majd láb nélkül ébredt az asszony !

 

Ella Clarke miután felébredt a császármetszés miatti altatásból, arra számított, hogy boldog pillanatok elé nézhet, hiszen megszületett kisbabája. Az orvosok azonban lesújtó hírt közöltek vele. A rutinműtét rosszul sikerült, ezért le kellett vágniuk a lábát.


20 hetes terhesen a bába azt mondta neki, hogy alacsonyan van a méhlepénye. Ha a problémát elhanyagolják, erőteljes vérzést okozhat. Ilyen esetekben a nőknek általában császármetszéssel kell megszülniük gyereküket.



Ella Clarke-nak már hat császármetszése volt, mindegyik problémamentesen zajlott, és most is erre számított a család, amikor tavaly márciusban kiderült, hogy a 32 éves anya ismét terhes.

loading...
A műtét alatt azonban – a császármetszésen korábban átesett nők esetében előforduló – komplikáció lépett fel, ami miatt Ella Clarke 6 liter vért vesztett. El kellett távolítani a méhét, és öt vérátömlesztést kapott. Mesterséges kómába tették, ezután óránként meg kellett volna vizsgálni a következő 24 órában, hogy a véralvadást megelőzzék.

Az orvosok viszont elfelejtették ellenőrizni.
Hat óra telt el két vizsgálat között, de ekkor már késő volt. A nő lábában megalvadt a vér, és leállt bennük a keringés.

Szövetei már mérgező anyagokat bocsátottak ki, amelyek megállíthatták volna a szívét. Az orvosok ezért úgy döntöttek, hogy a térde alatt mindkét lábát levágják, hogy megmentsék az életét.
loading...